Az egyik első sikeres „maradandó” fénykép 1827-ből: Kilátás a dolgozószobából. A felvételt Joseph Nicéphore Niépce, a fotográfia egyik feltalálója készítette több mint 8 órás expozícióval

A fotográfia története

Második rész

Képrögzítés fejlődése

A következő évtizedekben a képrögzítési eljárások fejlődése, a záridő rövidülése, a folyamatosan fejlődő technika vívmányainak felhasználása a fényképezőgépekben, illetve maga a fényképezőgép (a váz) és az objektívek fejlődése gyakran kihatott az uralkodó fényképészeti irányzatokra, stílusokra.

celluloid film 1887-es, majd az első, kifejezetten amatőr- és hobbifotósok számára kifejlesztett gép 1888-as kifejlesztésével és piacra dobásával, illetve az előhívólaborok megnyitásával George Eastman és Henry Strong cége, az Eastman Kodak Company több, mint egy évszázadra bebetonozta magát a vezető fotográfiai cégek közé, mely iparnak a XIX-XX. század fordulóján, illetve a XX. század első évtizedeiben gyakorlatilag egyeduralkodója volt.

A Kodak által bevezetett újítások és üzleti modell a fotográfiát a tehetősebbek szórakozásából, illetve „különleges státuszából” köznapivá és szinte bárki számára elérhetővé tette. A Kodak 1930-ban bekerült a Dow Jones Ipari Átlagba, ahonnét csak 2004-ben került ki. Egyúttal az addig roppant változatos képméretek kezdeti sztenderdizálása is a Kodakon keresztül történt; fényképezőgépei és filmjei annyira elterjedtek voltak, hogy más film- és fényképezőgép-gyártók is az ő méreteikre gyártották eszközeik, filmjeik többségét.

Ezzel párhuzamban más cégek is próbálkoztak saját sztenderdek felállításával, több-kevesebb sikerrel, mint például a Leica, mely 1925-ben hozta forgalomba a 35 mm-es filmet, ami mind a mai napig az „alapfilm”, azaz a legelterjedtebb filmméret mind fényképezésben, mind filmezésben.

 

A kamera fejlődése

1937-ben Dr. Edwin Land több évnyi kutatómunka után megalapította Polaroid Corporation nevű cégét, hogy olyan kamerát fejlesszen ki, amely azonnal, ott helyben elő is hívja a képet.

Eztán még tíz évnyi fejlesztő munka következett, mielőtt 1947február 21-én bemutathatta 18×24 cm-es kameráját és a polaroid eljárást az Optical Society of America-nak. A kereskedelmi forgalomba kerülést követően jelentős sikereket ért el, noha a polaroidfilm 9-10-szer is drágább volt a normál filmnél, és kizárólag a Polaroid által gyártott kamerákba volt jó. Az első Polaroid diapozitív 1957-ben, míg az első színes Polaroid kép csupán 1963-ban készülhetett el.

1959-ben a Nikon Corporation forgalomba hozta a Nikon F nevű kameráját, amivel bevezette az F bajonettet, mint sztenderd kapcsolódási módot a fényképezőgép (a váz) és a különböző optikák között, így egy adott objektívet különböző Nikon gépeken is használni lehetett. Az ötlet olyan sikeresnek bizonyult, hogy rövid idő alatt az összes fényképezőgép- és objektívgyártó vállalat F bajonettel kapcsolta össze gépét és objektívjeit, nem mellesleg megteremtve ezzel a márkák ötvözésének újabb lehetőségét (pl. Leica gépen Nikon objektív, benne Agfacolor film). A Nikon F képkereső megoldása szintén hamar sztenderddé válik.

Első színes kép

Az első színes képet az angol fizikus James Clerk Maxwell készítette 1861-ben, erről olvashatunk Jean Vivié: A filmtechnika története és fejlődése művében is.[3] 

A színes képek az 1910-es évekig ritkaságszámba mentek. Ezek többsége eredetileg fekete-fehér kép volt, melyet kézzel színeztek, utólag. Az első színes-filmet már 1907-ben forgalomba hozta a Kodak, mely az autokróm eljárásra épült. A színeket valósághűen visszaadó filmre, a színes fotográfia valódi megszületésére 1935-ig várni kellett, mikor a Kodak bevezette a piacra az előző évben kikísérletezett Kodachrome nevű filmjét. Természetesen nem a Kodak volt az egyetlen gyártó, de Európában kétségkívül igen elterjedt. A fényképészet története bizonyos mértékig összefonódik a Kodak fejlesztéseivel, kísérleteivel.

1876 – Ferdinand Hurter és Vero Charles Driffield elkezdte vizsgálni a fényképek érzékenységi jellemzőit, ebből teljesen új tudományág született, a szenzitometria, amely a fényérzékeny anyagok tulajdonságait kutatja.

Forrás: Wikipédia

A címlapfotó: Az egyik első sikeres „maradandó” fénykép 1827-ből: Kilátás a dolgozószobából. A felvételt Joseph Nicéphore Niépce, a fotográfia egyik feltalálója készítette több mint 8 órás expozícióval

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on google
Share on twitter
Share on pinterest