kép

A fotográfia története

Harmadik rész

Automata és digitális fényképezőgép

Szintén 1959-ben került forgalomba az első teljesen automata fényképezőgép, az Agfa Optima1964-ben a Pentax kifejlesztette a TTL (through-the-lens, azaz az optikán keresztül) képkereső-rendszert, amivel a ma megszokott módon a keresőbe nézve közvetlenül az objektív által rajzolt kép vált láthatóvá.

videotelefonok kifejlesztésén fáradozó AT&T Bell Laboratories a kutatások számos „melléktermékének” egyikeként 1973-ban előállította a világ első digitális fényképezőgépét, melyet az általuk kifejlesztett CCD-vel felszerelve a cég egyik partnere, a Fairchild Semiconductor hozott forgalomba még abban az évben. A számítógépek rohamos fejlődésével együtt járt a digitális fényképezőgépek gyors fejlődése is, 1986-ra a Kodak digitális gépe már egy megapixeles képek készítésére is alkalmas volt, azonban ezek akkoriban körülményes előhívása és magas ára miatt egészen az 1990-es évek végéig, 2000-es évek elejéig gyakorlatilag alig voltak piaci forgalomban. Az első fényképezőgép, mely számítógépes fájl formátumban készített képet a Fuji DS-1P volt, 1988-ban, 16 megabájtos memóriakártyával, amit egy külön elem működtetett. Az első, kereskedelmi forgalomban kapható digitális kamera a Dycam Model 1 (avagy Logitech Fotoman) volt. A CCD képszenzorral ellátott gép digitálisan tárolta a képeket és közvetlenül csatlakoztatható volt egy számítógéphez letöltés céljából. 1991-ben a Kodak piacra dobta a Kodak DCS 100-ast, a világ első digitális tükörreflexes fényképezőgépét, mely már az 1988-ban bevezetett JPEGsztenderdben készítette a felvételeket. A technika rohamos fejlődésével már csak idő kérdése volt, hogy mikor fogják a digitális gépek minőségben és elérhetőségben (árban) beérni a „hagyományos” masinákat.

Flash kártya megjelenése

1995-ben a Casio QV-10-es gépe volt először felszerelve LCD kijelzővel, az első CompactFlash kártyát pedig az 1996-ban megjelent Kodak DC-25-ben lehetett használni.

Szintén 1995-ben jelent meg a fényképezőgép és a videokamera első kereskedelmi forgalomban is elérhető digitális ötvözete, a rövid videók készítésére is alkalmas Ricoh RDC-1. Ezen gépek akkoriban gyakran horribilis ára (a Kodak DCS 100 például 13 000 dollárba került 1991-ben) azonban elriasztott szinte minden érdeklődőt. A „digitális áttörés” a Nikon D1 1999-es megjelenésével kezdődött, melynek hatezer dollár alatti ára és 2,74 megapixeles felbontása már érdemessé tette megvételre a gazdagabb műkedvelők és profi fényképészek számára. A digitális kamerák „totális áttörése” 2003-ban jött el, mikor a Canon forgalomba hozta a Canon EOS 300D-t , a „digitális lázadót”. Ezer dollár alatti ára és hat megapixel feletti felbontása a számítógépek elterjedésével együtt gyorsan népszerűvé tette a digitális fényképezőgépeket, amik csakhamar kiszorították a „hagyományos” masinákat a piacról, maga után vonva a fotólaborok és előhívó-üzletek gyors ütemű visszaszorulását, felszámolását.

A jelen

Napjainkban a fényképészet, mint önálló szakma, tulajdonképpen már alig-alig létezik. Ennek oka, a modern digitális rendszerű eszközök (fényképezőgépek, filmfelvevők, fényképezésre alkalmas mobiltelefonok) XX. század végi hihetetlen mértékű és gyorsaságú elterjedése a földtekén. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a fényképezés tudománya (beállítás, különleges viszonyok közötti munka stb.) abszolút szükségtelenné vált volna. Mindenesetre csak profi cégek igénylik ilyen szakember munkáját a mostani időkben.

A modern média oktatás része lett a fotográfia, mint művészet. Különböző felsőfokú oktatási intézmények, egyesületek, alapítványok meglehetős rendszerességgel hirdetnek fotópályázatokat, amelyek eredményeként meglepően jó munkák is születnek.

Rendkívül fontos, hogy az utókor megismerje ezt az önálló művészeti ágat, amely két évszázadon keresztül kenyeret adott sok-sok embernek a fényképészet szakmája által. A megismerés egyik lehetősége múzeumok létesítése, támogatása, gyűjtemények kiegészítése, rögzítés az interneten minél tágabb körben, konferenciák rendezése, mint pl. a Magyar Nemzeti Múzeumban is történt 2011-ben.

Forrás: Wikipédia

Címlapfotó: Agen látképe a St. Caprais katedrálissal (Louis Ducos du Hauron, 1877) a világ első színes fotói közül való.

Oszd meg ismerőseiddel!