TSR Watermark - 125

Mi az ami kimondja

Mi az ami kimondja

Mi az ami kimondja hogy elég, egy apró szócska vagy egy szélfuvallat, vagy egy esőcsepp a kabáton.
Mi az ami kimondja hogy elég, egy már nememlékszem körülmény, egy összehúzott szemöldök, egy nemszeretem kéztartás.
Mi az ami kimondja hogy elég, egy hosszú sóhaj a mondat végén, vagy egy ki nem mondott szó, egy rejtett zseb a kabátban.
Mi az ami kimondja hogy elég, egy csönd a vonal végén, egy évekig gyűjtött szívszorítás.
Mi az ami kimondja hogy elég, egy pici vagy egy nagy hazugság, egy leesett gomb a ruhán, egy vércsepp a szájsarkában.
Mi az ami kimondja hogy elég, talán nem is elég, csak egyszerűen nem kell már, a befejezetlen mondatnak nincsen vége, és nincsenek befejezetlen mondatok.
Mi az ami kimondja hogy elég, nem is mondja ki, csak egyszerűen elég, vagy egy összegyűjtött keserűség, amit rég ki kellett volna mondani.
Mi az ami kimondja,hogy elég, a vágy a továbbra, a meg nem éltre, vagy csak a nyugalom kell.
Mi az ami kimondja hogy elég, egy újabb sor a sor végén, egy meg nem értett kiáltás vagy egy megértett kiáltás.
Mi az ami kimondja hogy elég, a kísértés vagy a kísértés hiánya, egy felbuggyanó könny, ami nem tud lecsorogni.
Mi az ami kimondja hogy elég, amikor kitágult pupillákkal járod az utcákat, viseltes cipőd orrlyukán becsurog a víz, nehéz kézzel félresimítod a hajad, már csak lefelé nézel, és enni kérsz egy járókelőktől, aki eltolja a feléje nyújtott kezed, de te tovább mész a nap felé mert ott vár a boldogság. A kedvesed arcát még látod, a hangját már nem hallod. A zsúfolt utcák félre tolják a teret, a célod liheg, hörögve tűnik el a nappal, a csillagok fénye nem vigasztal. Lehet-e holnap egy olyan világban, ahol a levegőt puszta kézzel széttöröd, a hajad szálait viszi a szél, és egy kurva súgja a füledbe, mégis mit remél.
Mi az ami kimondja , hogy elég,
egy semmiség a tónál, pedig a nagy fuvallat zengi a füledbe, de hiszen jól vagy dübörgi napjában ezerszer a fejedbe.
Miért lesz elég, ha eddig ezerszer is jó volt, most meg csak úgy öledbe ejted a kezed és azt mondod elég volt.
Mi az ami kimondja hogy elég, a kényszerű várakozás, a halálra sebzett szív, a légüres tér amiben bolyongsz már évek óta. Meg tudod ezt fejteni vagy már nem is érdekel, csak egyszerűen elég.
Talán mert ez a könnyebbik út, mert a nehezebbet már nem bírod, mert már nincs miből választani. A visszaút nem létező porfelhőjében már csak ez az egy maradt, az “elég” bátorsága a semmi korlátjába kapaszkodva, kibírni.

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on google
Share on twitter
Share on pinterest