Egy este a Fészek Művészklubban – Kazán István Kamaraszínház

A színház mindig egy varázslat. Egy másik világ testközelből. Egy este, egy előadás, egy színház, mély nyomokat hagyva punnyadó lelkünkben. Nálam szenvedély. Persze csak néző vagyok. És akkor itt van Sartre, a lázadó, megint a szívembe mélyesztette a karmait. Zárt tárgyalás, ez volt a darab címe, a szerző ismét megmutatta, hogy az ember a purgatóriumban is ember marad, gonosz, önző, és végtelenül magányos, ugyanakkor szenvedő, sérülékeny és reménytelenül kitartó. A darabot Kriszt László rendezte a Kazán István Kamaraszínházban. A fiatal tehetséges színészek mind a tanítványai, Gergely Zsófi, Gunyecz Anna, Illés Tamás , Kovács Domonkos, az ő előadásukban merülhettünk el a sartre-i sötétség bugyraiban. Kiváló előadást láthattam és abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy előtte már a főpróbát is megnézhettem.  Így volt igazi, egyik napról a másikra lehettem tanúja annak a dinamikus fejlődésnek ami egyetlen nap alatt ment végbe az előadóművészekben. Egy újabb csiszolt réteg, egy határozottabb mozdulat, egy energikusabb mondat mind teljesebbé tette a mondanivalót. Kriszt László rendezésével pedig igazán ütőssé lett előadás.

Köszönöm Sartre, köszönöm ifjú színészek, köszönöm színház. Fogják még itt játszani, nézzétek meg ha érzitek, hogy ez is kell!

A fotókat Kriszt László megbízásából Pinke Éva készítette, a Práter utcai Budapesti Komplex SZC Kreatív Technikum szervezésében.

A fotók jogvédettek.

Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: twitter

Legújabb galériák

Történések

Molnár Zsuzsa Lili üvegtervező képzőművész

Molnár Zsuzsa Lili csodálatos üvegszobrait mutatom be az “ Örökölt sorsok” témakörében. A generációkon átívelő tragikus sorsok követése során felmerülő számtalan kérdésre kaphatunk-e válaszokat? Vajon feloldható vagy megszakítható a tragédiák sorozata, vagy nincs kiút, és tudható-e, hogy mennyi ideig hordozzuk őseink tragikus vagy örömteli sorsát? Ezek olyan felvetések amikre most még nincs válasz, csak érzések. Iskolás vagyok, annak minden hozadékával, kedvenc hobbim, szórakozásom, finom rezgésű elfoglaltságom minden üzenetével, kreatív fotográfia szakon. Egy fotós gyakorlaton találkoztam Zsuzsival, hozta az üvegszobrocskáit fotózásra, amiről először azt gondoltam, pici, aprócska, teljesen átlátszó darabok lesznek. Persze, hogy nem. Robusztus, színes, nehéz példányok kerültek az asztalra, tele üzenettel.  Alig mertük megmozdítani őket, egyedi, megismételhetetlen műalkotások voltak ezek, az istenmentshogyeltörjön kategóriából. De a gyakorlat tárgyfotózás témában folyt, muszáj volt elmozdítani az asztalról mindegyiket. Szépen sorban. Nem rögtön, először a tárgyasztal előkészítése, utána a bevilágítás következett a munkafolyamatban. Miközben néztük, hogyan lesz majd ebből a munkából valami, kirajzolódott

Eifert János Fotóműhely

Panni

Úgy ismertem meg, hogy modellt állt egy csoport fotósnak, köztük nekem is. Nem, nem ismertem meg, hiszen akkor láttam először. Akkor láttam először táncolni is. Panni tanult táncos és modell. A táncát nem volt könnyű fotózni, könnyed, szenvedélyes mozgása vibrált, sehol egy biztos pont a fényképezéshez. És őt nézni kellett. A történet amit eltáncolt szuggesztíven söpört végig az építési törmelékek között, az élet és halál összeért a szemében. Nem szégyellem, megkönnyeztem. Hogy mégis sikerült néhány fotót készítenem közben, az csak a rutinomnak volt köszönhető. Csak néztem honnan ez az erő, amivel leteszi a lelkét a rögtönzött színpadra. És egyszer csak véget ért a varázslat. Előbújt a kicsi törékeny lány a fátyol mögül, hosszú, fekete, göndör haja sötétbarna szemébe lógott. Most már bármit fogok aznap fotózni semmit nem fog hozzátenni ahhoz amit eddig megörökítettem. Köszönöm Panni, és remélem egyszer meghódítod a világot jelentő deszkák egyikét, megmutatva mit is tudsz. Somogyi Panni

Legújabb történések