portfólió

Share on facebook
Share on google
Share on twitter

Eifert János-Arcok

Eifert János magyar néptáncos, fotográfus, fotóművész, fotóriporter és aktfotós. Temérdek hazai és nemzetközi elismeréssel, és a felsorolás jelen esetben valóban nélkülözi a teljességet, AFIAP, EsFIAP – a Nemzetközi Fotóművészek Szövetsége (Fédération Internationale de l’Art Photographique) kitüntető címmel, Magyar Fotóművészek Szövetsége elnöke. És megkapta a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét is. Olyan sokoldalú, elismert művész, hogy ebben az írásban felsorolni nehéz és felesleges is lenne, hiszen számos fórumon elérhető a gazdag és sikeres életpályája (Wikipédia, bár az életmű az utolsó frissítés óta számos más elismeréssel, kiállításokkal gazdagodott). Számomra elsősorban most az volt fontos, hogy találkozhattam vele tanárként. Örömmel tölt el, hogy tanítványa lehettem csak csöndben szerényen, és fotózhattam tanítás közben. Az arcok, beállítások mesteri mivoltán csak ámulni lehet. Megannyi humorral, tudással adott előadásait legtöbbször néma csöndben hallgattuk, néztük, nem azért mert nem szólhattunk volna közbe. Most ezzel a néhány fotóval rovom le tiszteletemet, abban a reményben, hogy lesz még alkalmam sokszor tanulni tőle.

Galéria megtekintése >>

A kert

Amikor fotózok megszűnik minden más, csak akkor jönnek elő a gondolataim mikor az ölembe ejtem a gépet és körülnézek van-e még valami ami elvarázsol. Régóta nehéz a szívem, ajándékot kaptam ettől a kerttől, ahová gyerekkorom óta mostanában jártam először. Mindig tele volt a kert szomszédokkal, nem vonzott. De már régóta üres, vagy lehet, hogy mégsem. Mintha várna rám itt valaki , hogy megosszam mindazt amit látok. Most már csak én tudom megmutatni neki milyen gyönyörű ez a világ. Ígéretet tettem, sok dolgom van még.

Galéria megtekintése >>

Timbusz Adri

Szerencsés voltam, fotózhattam Adrit sokféle gyakorlatokon. Finom intelligenciája, kidolgozott mozgáskultúrája rendkívül segítette a munkát. Ma már végzett mérnők, az Ipari termék- és formatervező mérnök szakon végzett az Óbudai Egyetemen. Az Esküvői Divat magazinnak, az Új arcok a divattervezésben című rovatában jelentek meg a munkái. A tervek közül az egyik kivitelezésre is került. Hallunk még róla. Köszönöm a közös munkát.

Galéria megtekintése >>

Anett

Fiatal, tehetséges és sikeres balettművészt Kisbakonyi Anettet volt alkalmam fotózni a Fészek Fotóstúdióban. Klasszikus balettot tanult, tanít. Ő számomra egy mozdulatművész. Érdemes őt figyelni, még csak most kezdődik igazán a tánc.

Galéria megtekintése >>

Legújabb bejegyzések

Történések
Éva Pinke

Kedvenc verseim

Falcsik Mari versei GYEREKSZEM a dáliák a góré a gádor –abból a régi nyári vad világbólamit a szívem leginkább hiányol:csak a képeket kérném vissza

Olvass tovább >>
Történések
Éva Pinke

Kedvenc verseim

Falcsik MariKeresetlenül most ilyen korszak van ez már a harctérnincs nyegle smúzolás nincs antik arcélmost már kisírom semmi nem riaszt elhogy én szeretlek légy

Olvass tovább >>

Davina & The Vagabonds

2019. SZEPT. 16. (20:00) Budapest MOM Kulturális Központ és Városi Könyvtár – Máriapócs – Színházterem Őrületes energiájukkal meghódították már a New Orleans Jazz and

Olvass tovább >>