Müller Péter Sziámi
AZ ÉJSZAKA FÁTYLÁN ÁT
Látogatás, látszólag egy kertben
Kéz vagytok a kézben, most mi olyan rossz ebben?
Ne adj’ Isten, még simogatni is fogod
Pedig te aztán tudod, hogy nem maradt jogod
Eljátszottad valamikor régen
Mikor hagytad, hogy lemenjen a Keleti Égen a Nap
Idegenvezetés. Te itt idegen vagy
Tragikus a helyzet, de téged hidegen hagy
Sunyin hunyorogsz – egy napszemüveg kéne
Ne lássa rajtad, hogy nem ráz meg a vége
Pláne azt, hogy örülsz, hogy nem lesz több légyott
És görcsösen ügyelsz, hogy ne lesd a tébolyt
Míg nézed az arcát az éjszaka fátylán át
Ünnepélyes napsütés, darazsak, legyek zizegnek
Cigiről cigire gyújt, amíg te nekilátsz a füzetnek
Ami rólad szól, te vagy az a folyamat
Ő gombolyítja, te meg veszted el a fonalat
És jé! – már megint jó, és fontos ez a légyott
S hogy ne lássa rajtad, hogy lesed a tébolyt
Míg nézed az arcát az éjszaka fátylán át
Rettegsz és nézed, hogy tűnik el végleg
Míg nézed az arcát az éjszaka fátylán át
„Támaszkodik a lámpaoszlop
A zsákmány lángban áll
A járdán gubbaszt a kifosztott
Talán, ha számokat mondanál…
Megszámolnád a gombokat
Kigyulladt rajtad a kabát
Valaki így is fölfogad:
Oszlopnak mutatja magát”.
– Te itt tényleg szellemet idézel?
– Mi az, hogy te szellemet idézel?
Sós vagy édes, vagy rád száradt a tenger
Sós vagy édes, mindegy, úgyis elfogy egyszer
Elfogy, eltompul minden íz…..
………………………………… – Yes, it is….
És mégis tényleg örülsz – kis légy itt, kis légyott… –
Csak félsz, mert hátha tudja, hogy lesed a tébolyt
Míg nézed az arcát az éjszaka fátylán át
Rettegve nézed, hogy tűnik el a lényeg
Csak nézed az arcát az éjszaka fátylán át